November 11-én ünnepeljük a Mártonokat. Híres névrokonuk legendája több évszázada él, hazánkban is népszerűségnek örvend.
A monda
Márton, egy római tribunus i.sz. 316-ban született fia 18 éves korában apja kívánságára a légió katonája lett, s a legenda szerint palástját odaadta egy didergő koldusnak:
„Amikor Márton még római katonatiszt és katechumen volt — beszéli el legendája a sokszor ábrázolt jelenetet –, lovon közeledett Amiens kapujához. A lova egyszer csak visszahőkölt az úton, mert megmozdult a hó, és egy koldus tápászkodott föl, akinek a vállán csak szakadozott rongyok lógtak. Éhezve és vacogva nyújtotta a kezét a tiszt felé, és alamizsnát kért. Márton azonban katonatársaival épp az imént játszotta el minden pénzét, s így kiáltott: ,,Akár hiszed, akár nem, egy árva rézpénz nincs a zsebemben, de azért várj csak, valahogy segítek rajtad!” Azzal fogta széles köpenyét, lekanyarította a válláról, majd a kardjával széltében kettéhasította, és a felét odaadta a koldusnak: ,,Fogjad, barátom — mondta neki, és ráterítette a meleg anyagot –, és a lovamnak köszönd meg, mert a köpenynek ez a része őt takarta!” (katolikus.hu)
A monda szerint Márton elbújt a nagy megtiszteltetés elől a libák között, de kétlábúak gágogás elárulta. Hitélete során 371-ben a Loire menti Torus püspökévé választották.
A leírások alapján meggyőző és hiteles püspök volt, aki az imádságot és a lelkészséget össze tudta egyeztetni a jótékonysággal. Egyszerű élete eltért az akkori püspökök életvitelétől, mellyel kivívta az egyház nemtetszését. Időszámításunk után 397-ben hunyt el. Halála után váratlanul igen népszerűvé vált: ő az első keresztény szent, aki nem mártírként emelkedett az oltárokra.
Dínom-dánom
A Márton-napi liba-lakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, a cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. A szokás gyökerei az aratási időszak végén álló pogány állatvágási ünnepekre is visszanyúlik, amelyeket a kereszténység így vett át.
Más olvasatban Márton napja a 40 napos karácsonyi böjt előtti utolsó nap, ezért ezen a napon rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. A lakmározásnak kedvezett az is, hogy a hagyomány szerint ilyenkor nem volt szabad takarítani, mosni, teregetni, mert ez a jószág pusztulását okozta. Novemberben már le lehet vágni a tömött libát, ezért a Márton-napi ételek jellemzően libafogások.
„Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”.
Szokás volt, hogy a liba húsából, mégpedig a hátsó részéből, küldeni a papnak is, innen ered a „püspökfalat” kifejezés.
A Márton-napi lúdvacsora után Márton poharával, vagyis a novemberre éppen kiforrott újborral szokás koccintani. Úgy tartották, a minél több ivással egyre több erőt és egészséget töltenek magukba. A bor és a liba néha össze is kapcsolódott, német nyelvterületen a 12. században a Márton-napi ludat „szüreti vagy préslibának” is nevezték.
Amiről a csontok mesélnek
Egyes helyeken a sült liba mellcsontjából az időjárásra jósoltak: ha a csont barna és rövid, akkor sáros lesz a tél, ha viszont hosszú és fehér, akkor havas. Az aznapi időjárásnak viszont az ellenkezője várható: „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.” Másik megfogalmazásban: „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.” Sokfelé úgy vélik, hogy az aznapi idő a márciusi időt mutatja. A néphit szerint a Márton-napi eső utána rendszerint fagy, majd szárazság következik. Az őszi időjárás a bor minőségére is hatással van: „A bornak Szent Márton a bírája”, amit lehet úgy is érteni, hogy ilyenkor már iható az újbor.
Ajándékozási szokások
A 14. századi krónikákban Szent Márton napja határnapként szerepelt, ez volt a tisztújítás, a fizetés, a jobbágytartozás lerovásának napja. A Márton-napi járandóság szerepelt a papok, a tanítók és a pásztorok javadalmai között. A korábbi kötelezettségeket később elfelejtették, vagy ajándékozássá alakultak át.
Márton-napon fizette meg a gazda a pásztoroknak az ún. béles adót vagy rétes pénzt, míg a pásztorok többágú vesszőt (Szent Márton vesszejét) ajándékoztak a gazdáknak. Úgy tartották, ahány ága van, annyit fial a disznó. Tavasszal ezzel a vesszővel hajtották ki az állatokat.
A Dunántúlon az volt a szokás, hogy Szent Márton napjának estéjén a pásztorok végigjárták a házakat, köszöntőt mondtak és dús lombú nyírfavesszőt tartottak a kezükben, melyből a gazdának is adtak:
„Jó estét kívánok! Elhoztuk Szent Márton püspök vesszeit. Se mink nem kezdtek, se mink nem végezzek. Úgy szaporodjanak a sertések, mint ennek ahány ága boga van!”
„Adjon Isten szerencsés jó estét! Megjött Szent Márton püspök szolgája. Adjon Isten bort, búzát, bikessiget, lölkünknek üdvössiget!”
Az ünnepi asztalra ajánljuk
Itt az ideje, hogy az ősz kínálta alapanyagokból különleges ételek kerüljenek az asztalra, illetve őszi dekorációval díszítsük otthonunkat.
Ezen kívül közreadjuk Mike József séf ajánlatát mindazoknak, akik a hétvégén esedékes Márton napot ünnepi lakomával kívánják megünnepelni.
Előétel:
Hideg libamáj zsírjában lilahagymával
Leves:
Libaleves macesz gombóccal
Libaragu leves zúzával és lúdgége tésztával
Sütőtökkrém leves pirított mandulával és tökmaggal
Főétel
Sült libacomb hagymás törtburgonyával és párolt lilakáposztával
Lyoni libamell kásás burgonyapürével
Sült libamell szaftjában puliszkás túrógombóccal és lilahagyma lekvárral
Roston libamáj tócsival és mézben párolt almával
Rántott libamáj burgonyapürével és flambírozott őszibarack befőttel
Ludaskása
Desszert:
Márton napi túrófánk eper és csokoládé öntettel, pirított mandulával
Mákkrémmel töltött palacsinta vanília öntettel
Gesztenyepüré tejszínhabbal
Jó étvágyat kívánunk!
Ha tetszett a cikk és hasznosnak tartotta, kérjük ossza meg másokkal, valamint kövessen minket Facebook oldalunkon is!